fbpx

A jelenleg elcsendesedni látszó vírushelyzet számtalan magyar márkát állított megpróbáltatások elé, azonban jónéhány példaértékű – a hazai kisvállalkozók megsegítésére irányuló – összefogást is eredményezett. (Ilyen például a címet is adó #vegyélhazait kezdeményezés, az InStyle Magyarország vezetésével.) Én, ahogyan a vírus előtt, úgy a vírus után is fontosnak tartom a hazai divat- és kézművesipar támogatását, épp ahogyan fontosnak tartottam azelőtt is, hogy alkotóként én magam is részese lettem.

Következzenek hát a kedvenceim, természetesen a teljesség igénye nélkül:

PETRITY

17 éves voltam, amikor először találkoztam Petrity Dorka csodálatos, egyedileg monogramozott táskáival, és egyből tudtam, hogy feltétlenül szert kell tennem egyre. Azt sem bántam, hogy akkoriban több mint egy évet spóroltam a kiszemelt Aliisara, – amely modell, ha jól látom, azóta már nem elérhető – és külön örömmel töltött el a tény, hogy az első designer táskám egy magyar kreáció. Az évek során remek befektetésnek bizonyult, hiszen rengetegszer hordom, nem vagyok vele túl kíméletes, és ennek ellenére nagyon szép állapotban van azóta is. Tavaly pedig boldog tulajdonosa lettem egy Amynek, és azt is biztosan tudom, hogy nem ez volt az utolsó Petrity-vásárlásom. Mindemellett azt is elképesztően inspiráló látni, ahogy a márka – amelynek az életútját már majdhogynem a kezdetek óta követem – milyen elképesztő fejlődésen ment és megy keresztül. Egy biztos, a minőség változatlan. ❤

Instagram: https://www.instagram.com/petrity/

Facebook: https://www.facebook.com/petritybags/

Weboldal: http://www.dorkapetrity.hu/

LI’NES CREATIVES STUDIO BY LILISZALMA

Lilinek – a Roomie-logók tervezőjének – az esetében nem tudok teljes elfogulatlanságot garantálni, hiszen amellett, hogy lelkes rajongója vagyok minden munkájának, sógornők is vagyunk. 🙂 Viszont azt biztosan állíthatom, hogy ha ez nem így lenne, akkor is őt választanám minden – a márkámat érintő – grafikai munka elvégzésére, hiszen akkor is túlszárnyalja valamennyi elvárásomat, ha csak három, teljesen összefüggéstelen szóban tudom neki nagy nehezen felvázolni, hogy mit is képzeltem el. Idén pedig készítettünk egy közös, anyák napi kollaborációt, amelyhez hasonló nem kizárt, hogy a jövőben is várható még. 🙂 Lili a logó- és arculattervezés mellett esküvődesignnal és teljesen egyedi illusztrációt igénylő elképzelések megvalósításával is foglalkozik. Akkor is érdemes őt választani, ha egy nagyon különleges és személyre szabott ajándékkal szeretnétek meglepni valakit. ❤

Instagram: https://www.instagram.com/linesbyliliszalma/

Facebook: https://www.facebook.com/linesbyliliszalma

Weboldal: https://linesbyliliszalma.com/

SOUL STRECH

Dórival – a Soul Strech jóga- és fitness ruhák megálmodójával és tervezőjével – az Instagramon “találkoztam”, mégpedig a Roomie-n keresztül, és már egy közös nyereményjátékot is a magunkénak tudhatunk. Egy csodálatos lányt ismertem meg a személyében, aki elképesztő lelkesedéssel végzi mind a jógaoktatói munkáját, mind pedig a márkája menedzselését. Ha Soul Strech ruhadarabot választasz sportoláshoz, biztos lehetsz benne, hogy egy magyar tervezésű, Magyarországon készült terméket viselsz, amelyet a te igényeidnek megfelelően, különleges odafigyeléssel készítettek el, Dóri ugyanis – a meglévő kollekciók darabjai mellett – örömmel vág bele egyedi elképzelések megvalósításába is. ❤

Instagram: https://www.instagram.com/soul_strech/

NANA’S

A (hozzám hasonlóan bonyolult vezetéknévvel rendelkező) Drencheva Nati által tervezett NANA’S ruhák sokszínűségéről mindent elmond az a tény, hogy életem #littleblackdress-e és a kedvenc Roomie-készítős outfitem is ennek a márkának a terméke. Amíg az előbbiről csak annyit tudok mondani, hogy egyszerűen tökéletes, az utóbbi esetében fontos szempont, hogy – amellett, hogy extra kényelmes – tökéletes „munkaruha” annak, aki örökös home office-ban dolgozik, de ha napközben a tükörbe néz, mégsem szeretné, ha önmaga pizsamás verziója nézne vissza rá. Sőt, egy NANA’S #staycoolathome melegítő szettben a hétköznapokon voltaképpen bárhová nyugodt szívvel megyek el. Régóta követve a márkát és Natit, – akit bár személyesen nem ismerek – biztosan állíthatom, hogy a munkássága mindig is példaként szolgált számomra. ❤

Instagram: https://www.instagram.com/n__a__n__a__s/

Facebook: https://www.facebook.com/nanasbudapest/

Weboldal: https://shop-nanas.com/

ANDYOURSTORIES

Mártit – az andyourstories tulajdonosát – szintén az Instagramnak köszönhetően ismertem meg egy közös, karácsonyi nyereményjáték apropóján. Ebben az igazán pörgős időszakban mindkettőnknek teljesen természetes volt, hogy hajnali fél kettőkor egyeztettünk a játék részleteit illetően, hiszen akkor még mindketten dolgoztunk. 🙂 Az andyourstories szójagyertyái Budapesten, kézzel öntve készülnek, és olyan illatuk van, hogy én a saját, karácsonyi kollekciós spiced orange gyertyámat legszívesebben felfaltam volna. Nos, végül szerencsére visszafogtam magam, de azt hiszem, ez magáért beszél. ❤

Instagram: https://www.instagram.com/andyourstories/

Facebook: https://www.facebook.com/andyourstories/

Weboldal: https://andyourstories.com/

+1, AZ ÚJONNAN MEGISMERT SZUPERCSAPAT: HONO ART&HOME DESIGN, CZIRIBU DESIGN, GREENWAY CANDLE, DADO

És hogyan is hagyhatnám le a listáról a #vegyélhazait jegyében indult nyereményjátékunk tagjait: Hono Art&Home Design, Cziribu Design, Greenway Candle és DADO, amely márkák tervezői egytől egyik hazai kisvállalkozók, akik szívvel-lélekkel – és persze kézzel – alkotják meg minden terméküket. ❤

A közös nyereményjátékunkon még ma (06.07.) 20:00-ig tudtok játszani: https://www.instagram.com/p/CAwznrzBCwk/

/Liza, a Roomie megálmodója/